Hírek

Hazahúzó – Bakonyi kirándulás (2019.08.31)

Események

Tekintse meg a sajtótájékoztatón elhangzottakat!

Technológia

Szerezze be mobil applikációnkat okostelefonjára!

Betyárvilág túranavigációs applikáció
– avagy innováció a Bakonyban

Évente 40-50 ezer ember látogat el a Bakonyba túrázás, kikapcsolódás és szórakozás indokán. A Bakonyerdő Zrt. pedig az az erdőgazdálkodó, amely ezen a környéken három megyéből ölel fel természeti övezeteket és kezeli, fejleszti őket. Az egyik leghíresebb és legszebb régió a Cuha-patak völgye, amely temérdek régi történetnek is otthon ad. Sokan azonban nem ismerik a történelmi jelentőségét ennek a területnek. A Bakonyerdő Zrt. tervei között régóta szerepelt az, hogy dedikáltabb túraútvonalakat hozzanak létre a látogatók számára, azonban fizikai jelzéseket a természeti adottságok és időjárási körülmények miatt nem volt módjukban kihelyezni. Ezen felül azzal is tisztában voltak, hogy a látogatók között egyre több a fiatalabb korosztály képviselője, így végül egy túranavigációs alkalmazás létrehozása mellett döntöttek.
betyárvilág túra

Betyárvilág sajtótájékoztató a Kőpince Fogadónál

Tavaly nyáron a Bakonyerdő Zrt. számára nagy mérföldkőnek számított az új túranavigációs alkalmazás bemutatására megszervezett sajtótájékoztató. Nagy médiafigyelmet kapott, Szabó Győző színművész is ellátogatott és családjával együtt ki is próbálta az erdőgazdálkodás újdonságát. Alapvetően a Bakonyerdő Zrt. vezetősége is azt hangsúlyozta, hogy a technológiai fejlődés az egyre fiatalabb korosztály mindennapi életének sajátja lett, és ezzel együtt élve és elfogadva olyan megoldásokat kell kitalálni, amelyen nem zárják ki a kezünkből az okostelefonokat. Szabó Győző háromgyermekes apukaként is alátámasztotta ezen állítást, hiszen náluk is megindult a „harc” az okostelefonért.

Kik voltak a Bakonyi betyártörténelem legismertebb alakjai?

Betyárjaink megítélése sokat változott a történelem során, azonban a 18. században romantikus és szentimentális aranykorát élte a betyárság szabad és izgalmakkal teli életmódja. A hatalom változott, a köznép ellenszenve nőtt, és az erőszakos besorozás és katonának való elhurcolás elől menekülő férfiak az ellenállás és bátorság megtestesítői lettek. A legnagyobb fordulatot az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hozta, amikor sok magyar honvéd és forradalmár választotta a bujdosó életet. Az osztrák hatalom az elnyomással azonosult, gyűlölet és megvetés társult nevükhöz. Az erőszakos elhurcolás ellen küzdő és menekülő zsellérek, parasztfiúk sorra hagyták el otthonukat és álltak be az erdei összeverődött brigádok közé. Ebben az időszakan váltak közönséges lókötőkből népi hősökké.

Az élmény alapú túrázás

A Betyárvilág túranavigációs alkalmazás nem egyszerű túra applikáció. Legtöbb esetben az ehhez hasonló telefonos alkalmazások egy-egy térképet tartalmaznak, amin be van jelölve a túraútvonal, amit követnünk kell, és nemes egyszerűséggel a teljesítményt mérik: a megtett távolságot és egy-két ehhez hasonló beépített feature tartozik hozzájuk. A Betyárvilág mobil applikáció viszont ennél sokkal összetettebb, színesebb felület, amely önmagában élményt ad a felhasználóknak: és ez a kulcsszó, az élményalapú túrázás! Az első dolog, ami szembetűnik az alkalmazás letöltésekor, az az, hogy az útvonalat (még a túra közben sem) látjuk előre. Sőt, addig el sem indul a kirándulás, amíg a kiindulási ponthoz nem érkeztünk. Így ha éppen Pesten támad kedvünk megnézni, hogy milyen lehet a túra, akkor csak azt látjuk, hogy az app szellemesen figyelmeztet minket: kb. 240 km-re vagyunk a túra kezdetétől.

Rajzfilmszerű

A túranavigáció során az applikációban a betyárok az állomások helyszínein is megjelennek. Minden állomásról találunk egy képet, és a hozzá tartozó leírást.

Útvonalkövetés

A túranavigáció során pedig fő támaszunk egy beépített iránytű, amely mutatja nekünk az utat. Emellett a mobil applikáció a különböző jelzésekre is felhívja a figyelmünket, és megjegyzéseket is fűz az egyes állomások könnyebb megközelítéséhez.

Hangos előadás

A történeteiket Kisfalusi Lehel remek előadásában hallgathatjuk végig, így az ízes beszéddel kiváltképp magunk elé tudjuk képzelni ezeket a ravasz figurákat.

Offline működő

Az iránytű pontos működése pedig azért is volt fontos, mert az erdőben sokszor nem megfelelő a jelerősség internethez, sőt, sok esetben még egy szemernyi térerőhöz sem. Így GPS koordinátákra támaszkodik a mobil applikáció és offline is működik.

Betyárvilág túra helyszínek

Betyárvilág túra helyszínek

Preloader
  • Kőpince Fogadó

    A túra akkor kezdődik el, amikor megérkezünk a Kőpince Fogadóhoz, s ott már meg is hallgathatjuk az első történetet. A Cuha-völgyi bejárat az első állomás, amelyhez a túrázók érkeznek. A mobil alkalmazás fejlesztés során úgy alkottuk meg az állomásokat, hogy a rajzfilmes kép és a valós egymáson csúsztatható legyen, így mindenképpen felismerhetővé válnak a helyszínek.

  • Köves úti öreg tölgy

    A következő megálló szépsége az öregsége. Az öreg tölgy kifejezés jelen esetünkben egy 350 éves, és még mindig virágzó fát jelent. Természetesen ahhoz, hogy meghallgathassuk a történetet, nem elég messziről szemlélni ezt a csodás öreget. Ameddig szól a történet, leheveredhetünk a fa aljába, és megpihenhetünk, mielőtt tovább indulunk.

  • Ördögrét

    Azt, hogy miért nevezik Ördögrétnek, nem lőjük le olvasóink és a leendő túrázók számára. A helyszín azonban remek lehetőséget biztosít bográcsozásra, a gyermekeknek játékra és mozgásra, a szülőknek piknikre, egy kis családi pihenésre. A túra során ez az első pihenőhely, amely kifejezetten erre lett kialakítva, innen azonban kétfelé ágazhat a túrázók útja!

  • Zsiványbarlang

    Az igazi túra csak itt kezdődik. A terep kicsit nehézkesebbé válik, a Cuha-patakon is át kell kelnünk a barlang felé. Itt-ott mászni kell és sziklákon egyensúlyozni. Azonban aki eddig eljutott, ne adja fel, mert a táj vadregényes szépsége magával ragadó, és még sok meglepetést tartogat az út.

  • Pakucs pihenő

    A Zsiványbarlangtól ide vezet az iránytű, ahol a tekervényes útvonal után egy újabb réten pihenhetünk meg, erőt gyűjtve az utolsó két állomáshoz. Azonban figyelmünk ne lankadjon, amikor tovább indulunk, ugyanis ha „rossz” választ adunk az alkalmazás adta kérdésekre, még egy állomással lehetünk gazdagabbak.

  • Banyafa a réten

    Egy kopár rét, közepén egy kopár fa, amely pont úgy lógatja horgas orrát, mint egy vén boszorka. Nem mulaszthatjuk el, hiszen könnyű kiszúrni őt. De ne feledjünk, nem elég őt sem messziről csodálni, menjünk oda a lógó ágaihoz, és hallgassuk meg az ő történetét is!

  • Kőpince barlang

    Az utolsó betyárbúvóhelyhez érkeztünk, amely mellett a Kőpince-forrás csörgedezik, így friss forrásvízzel is felfrissíthetjük magunkat. Megérdemeljük, hiszen teljesítettünk egy kalandos túrát a Bakonyban, átkelve patakon, bokrokon, egyensúlyozva sziklákon és gyökereken. Az utolsó történetek egyike vár ránk, ne legyünk restek azt sem meghallgatni!

A túrán résztvevők élménybeszámolói

A túrán résztvevők élménybeszámolói

Szabó Győző – Színművész, „Lelkes túrázó”

„Csodás applikáció, melyben meghallgathatod a történeteket ízes beszéddel, hangalámondással. Egyszerűen ez egy öt az egyben dolog, és ez szerintem nagyon jó. Mindenben segített, csak pozitív dolgot tudok mondani, egyenlőre nem látom az árnyoldalait az applikációnak. Maximális tiszteletem és bravó!”

Szurdoktúra a Bakonyban: amit tudni érdemes!

Vízkészlet

Ha nekivágunk a túrának, jusson eszünkbe, hogy 4-5 órán át is eltarthat a vándorút. Élelmiszer és kellő mennyiségű víz mindig legyen nálunk!

Szintemelkedés

Figyelem: szintemelkedés! A Cuha-patak medrében sziklafalakkal is találkozunk, illetve az átkelésnél is érdemes odafigyelni a meredekebb részeken.

Megemelkedett vízszint

Megemelkedett vízszint: A változó időjárási körülményeknek köszönhetően esősebb időszakban megemelkedik a Cuha-patak vízszintje. Tájékozódni szükséges tehát a túra elején, hogy megtehető-e a kirándulás egy-egy nagyobb esőzés után is.

Megfelelő ruházat

A túra középső szakaza egy kissé nehézkesebb a megszokott erdei sétákhoz képet. Meredekebb részeken vezet végig bennünket az iránytű a Cuha-pataknál, így erre érdemes felkészülni a megfelelő ruházattal, tapadós, strapabíró cipővel és kellő mennyiségű odafigyeléssel!

Akkumulátor töltöttség

Az akkumulátorra figyeljünk oda: a telefonunkat mindenképpen megfelelően töltsük fel a túra előtt, hogy a végéig kitartson és navigálni tudjon bennünket az úton.

Beépített giroszkóp

Amire például biztosan szüksége lesz az applikációnak, az egy beépített giroszkóp, ami már a legtöbb mai telefonban megtalálható.

Alkalmas-e a telefonom az applikáció használatára?

Ezt a kérdést akkor is érdemes jól körbejárni, ha véleményünk szerint a telefonunk mindenre megfelel. Amire például biztosan szüksége lesz az applikációnak, az egy beépített giroszkóp, ami már a legtöbb mai telefonban megtalálható. Emellett nem árt, ha 2-3 évnél nem régebbi, ugyanis az akkumulátor ilyenkor már gyorsabban merül és egy ilyen alkalmazás jobban igénybe veheti a telefont. Senki nem szeretne az erdő közepén lemerült telefonnal azon gondolkozni, hogy most hogyan találjon ki az erdőből. Ezek megelőzésére jobb mindennek utánajárni! Az applikáció leírásánál megtaláljuk ezeket a szükséges feltételeket is.

Hol tudom elkezdeni a túrát?
Kőpince fogadó (Vinye)

8431 Bakonyszentlászló, Vinye 5.
(+36 88) 202 438
(+36 30) 443 0544
info@kopince.hu

A Kőpince Fogadó étterem 10% kedvezményt biztosít azoknak, akik sikeresen teljesítik a túrát a Betyárvilág applikáció segítségével, amit a QR-kód felmutatásával tudnak igazolni.

Hol tudom elkezdeni a túrát?
Kőpince fogadó

8431 Bakonyszentlászló, Vinye 5.
(+36 88) 202 438
(+36 30) 443 0544
info@kopince.hu

A Kőpince Fogadó étterem 10% kedvezményt biztosít azoknak, akik sikeresen teljesítik a túrát a Betyárvilág applikáció segítségével, amit a QR-kód felmutatásával tudnak igazolni.

Szerezze be új túra applikációnkat iOS vagy Android készülékére!

Tanulni a természetről a természettől a Bakonyerdőnél

„A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel.” Szent Györgyi Albert gondolatai manapság is helytállóak, hiszen egyre nagyobb fontossággal bír a pozitív érzelmeken és alapvető ismereteken nyugvó felelős magatartás kialakítása. Ebben kiemelt szerep hárul az oktatásra, ahol már kisgyerekkorban megkezdődhet a természet szeretetére nevelés.