Betyárvilág sajtótájékoztató a Kőpince Fogadónál

„Jöttünk, láttunk tetszett!”

Tavaly nyáron a Bakonyerdő Zrt. számára nagy mérföldkőnek számított az új túranavigációs alkalmazás bemutatására megszervezett sajtótájékoztató. Nagy médiafigyelmet kapott, Szabó Győző színművész is ellátogatott és családjával együtt ki is próbálta az erdőgazdálkodás újdonságát. Alapvetően a Bakonyerdő Zrt. vezetősége is azt hangsúlyozta, hogy a technológiai fejlődés az egyre fiatalabb korosztály mindennapi életének sajátja lett, és ezzel együtt élve és elfogadva olyan megoldásokat kell kitalálni, amelyen nem zárják ki a kezünkből az okostelefonokat. Szabó Győző háromgyermekes apukaként is alátámasztotta ezen állítást, hiszen náluk is megindult a „harc” az okostelefonért.

A Bakonyerdő Zrt. kreatív csapatának ötlete és a kutatások meghozták az eredményüket: a bakonyi betyárok történetei megelevenednek a túrázók számára. A történelmi jelentőségű Cuha-völgy szurdokai, meredek lejtői, forrásai és sok természeti kincse páratlan látványt nyújt a túrázóknak. Sok útvonal azonban rejtve marad előttük, és ezzel az alkalmazással érdemben fedezhetik fel a Cuha-patak mentét. A játékosság pedig kulcsfontosságú: a felnőttek számára érdekesség, a gyerekek számára pedig mese. A színes-ízes betyárbeszéd pedig még inkább visszarepít bennünket az időben a „magyar Robin Hoodok” korszakába.

Az is ki lett hangsúlyozva Varga László vezérigazgató által, hogy ez az alkalmazás és az általa adott lehetőségek arra is remek eszköznek bizonyulnak, hogy az erdőgazdaság munkáját jobban be tudják mutatni és megismertetni az emberekkel. Mivel több mint 63 ezer hektáron gazdálkodik a Bakonyerdő Zrt., amelynek több mint 90%-a erdőség, nagy részét teszi ki munkájuknak a bakonyi természeti kincsek megőrzése és a vadgazdálkodás is a turisztikai tevékenység mellett. A túranavigációs applikáció ötlete Szabó Győző szerint „nagyszerű és hasznos, öt az egyben dolog”, és mivel tízezrek túráznak a Cuha-völgyben évente, egy ilyen alkalmazás már „nagyon kellett” az idelátogató túrázóknak.